Otthon biztonságban? Nekünk is tennünk kell érte!

  • otthon
  • lakás
  • baleset
  • balesetbiztosítás
  • bezártság
  • háztartási balesetek

Nem volt egyszerű alkalmazkodnunk az új helyzethez, amit a világjárvány hozott, de mindent meg kell tennünk egymás védelmének érdekében. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg saját testi épségünkről sem, hiszen ez az új berendezkedés számos rizikót hozott magával!

Amennyi idővel többet töltünk otthon, annyival nőtt is a háztartási balesetek lehetőségének kockázata, és gyakrabban is keresik fel a biztosítókat az ügyfelek kárbejelentéseikkel. Többet főzünk, többet takarítunk, többet foglalkozunk kertünk rendezgetésével, egyszóval több helyzetet teremtünk magunknak, ahol (egyébként is) sérülés érhet minket.

A balesetek nagyjából 50%-a biztonságosnak gondolt háztartásokban történik (forrás: FMABSZ), ezért szeretnénk most kihangsúlyozni, mikre figyeljünk oda különösen, mik a leggyakoribb háztartási balesetek, amiket talán elkerülhetünk kellő körültekintéssel:

  1. Vágásos sérülések  
    Ne csak az apró vágásokra gondoljunk veszélyforrásként, amiket pl. zöldségaprítás közben szenvedünk el, hiszen ide tartoznak a sajnos gyakran súlyos kimenetelű fűnyírós/fűkaszás, barkácsgépes sérülések is, amiket csak kórházi ellátással, esetenként csak műtéttel lehet orvosolni és maradandó károsodásokkal járnak együtt.
     
  2. Égési sérülések
    Itt sem a napégésre, vagy apróbb bőrpírokra gondoljunk. Számtalanszor fordul elő a konyhai tevékenységek közepette, hogy egy hirtelen mozdulattal magunkra rántjuk a forrásban lévő levest, a felhevített olajat, zsíradékot. Ezek egy felnőtt számára is fokozottan veszélyesek, hát még a gyermekekre nézve, hiszek velük is előfordulhat egy-egy óvatlan mozdulat következményeként! Az otthoni forrázási, égési sérülések akár harmadfokúak is lehetnek, amikkel mindenképpen orvoshoz kell fordulnunk, felépülésünk pedig hetekbe, hónapokba is telhet.     

  3. Esések
    Talán azonnal eszünkbe jutnak a fürdőszobai elcsúszások, amik valóban nagyon veszélyesek: főleg az éles, kerámia berendezések miatt, amikre (nagyon rosszul is!) ráeshetünk. Ugyanakkor gyakoriak a felmosás utáni és kültéri, főként eső utáni elcsúszások is, illetve a létrára mászás is sokszor balszerencsésen végződik. Az esések súlyossága teljes mértékben megjósolhatatlan: a kisebb zúzódástól a törésig (esetleg gerinc, csigolyatörés), agyrázkódásig vagy akár még súlyosabb sérülésig bármit elszenvedhetünk hétköznapi tevékenységeink során.
    A tornabalestek is gyakoriak, így, hogy a testmozgás négy fal közé szorul: egy rossz mozdulat hosszú távra kényszerpihenőre küldhet minket.
     
  4. Kerti balesetek
    Ismerős a mondat, miszerint „a gereblyét sosem a fogaival felfelé tesszük le?” Ennek ellenére, sokan nem figyelnek erre, ahogyan a metszőollóval, ágvágóval, fűrésszel kapcsolatos munka során sem viselnek megfelelő védőfelszerelést (pl. kesztyű, szemüveg, maszk, cipő). A tavaszi kerti munkák során előtérbe kerül a permetezés is, amit úgyszintén nem vehetünk félvállról: itt is fontos a megelőzés, hiszen ha szemünkbe, bőrünkre kerülnek a vegyi anyagok vagy belélegezzük őket, bizony akár kórházba is kerülhetünk.
    Ha grillezünk vagy sütögetünk a kertben, soha ne hagyjuk felügyelet nélkül a nyílt lángot, és legyünk óvatosak (különösen, ha gyermekek is vannak a háznál) a forró eszközök valamint a tűz/hőforrás körül.

A jelenlegi körülmények mellett, amikor sokan nem is a megszokott bevételünket kapjuk kézhez, rengeteg családot érintene nehezen anyagilag is egy súlyosabb háztartási baleset. A körültekintés sajnos nem minden esetben elég, hogy megóvjon minket a félresikerült mozdulatoktól. A balesetbiztosítás célja azonban nem más, minthogy anyagilag hozzájáruljon felépülésünkhöz, ha megtörtént a baj, hogy minél jobb körülmények között telhessen rehabilitációnk, ne kelljen szűkölködnünk sérülésünk miatt. Már havi 2-3 ezer forintos ráfordítással gondoskodhatunk róla, hogy egy nem várt esemény során jelentős segítséget kapjunk, például egy csonttörés esetén akár 100.000 forintos kártérítést.

Kalkulátorunkban azonnal összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait, és kiválaszthatja, melyik felel meg igazán igényeinek, mire van szüksége a felsorolt paraméteretekből, mennyit szeretne ráfordítani negyed- féléves, vagy éves szinten.

A biztosításkötéshez nem kell elhagynia otthonát. Online, kényelmesen, a nap bármely szakában, személyes jelenlét nélkül szerződhet, néhány perc alatt:

2020 május 04.

Legfrissebbek

2023 november 28.
lakásbiztosítás, balesetbiztosítás

Sokan talán nem is tudnak róla, hogy egyéb biztosításaik is tartalmazhatnak balesetbiztosítási fedezetet. Pedig számos lakásbiztosítási csomag is tartalmaz balesetbiztosítási elemeket.

2022 augusztus 11.
balesetbiztosítás, baleset

A baj mindig mással történik, velünk sosem...vagy mégis? A-tól Z-ig átvettük, hogy mit fedez a balesetbiztosítás, hol érvényes és hogyan kell bejelenteni a balszerencsés esetet a biztosító felé.

2020 december 07.
balesetbiztosítás, baleset, otthon, lakás, háztartási balesetek, tél, karácsony

Az ünnepi készülődésben sokan ki se látnak a rengeteg teendő mögül, a kapkodás azonban könnyen sérülésbe torkollhat. Cikkünkben a télen gyakran előforduló sérüléseket vesszük sorra.